Jelenleg a B csoport van szolgálatban. Szolgálatváltás: 6 óra 54 perc múlva.
Tűzoltóságunkkal kapcsolatos rendezvények, ünnepek
135 ÉVES A VESZPRÉMI TŰZOLTÓSÁG PDF Nyomtatás E-mail
2010. július 19. hétfő, 13:37
2010. július 14-én megalakulásának 135. évfordulóját ünnepelte Veszprém Megyei Jogú Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága.Miskey Tamás   tű.őrgy.
Az ünnepséggel egybekötött állománygyűlés 10 órakor kezdődött a Polgármesteri Hivatal Kossuth termében.
Csincsi Ferenc karnagy Úr vezetésével, a Balatonfüredi Koncert Fúvószenekar ünnepi műsorát követően, Miskey Tamás tű. őrgy. parancsnok Úr emlékezett meg a veszprémi Tűzoltóság történetéről, majd pedig Debreczenyi János polgármester Úr köszöntötte az ünnepségen résztvevőket.

Polgármester Úr ünnepi beszéde után az ünnepség egy rövid kisfilmmel folytatódott. Betekintést nyerhettünk a tűzoltóság 135 éves életének egy-egy pillanatába, felvételeket láthattunk a korábbi laktanyákról, illetve fényképeket láthattunk a közelmúlt és a jelen néhány káresetéből, gyakorlatából, ünnepségéről és egyéb neves eseményeiről.
Bővebben...
 
Az év tűzoltója 2010 PDF Nyomtatás E-mail
2010. május 16. vasárnap, 18:26


A hagyományokhoz híven, Szent Flórián ünnepén adták át az idei év tűzoltó elismeréseit a városházán.

A Tűztorony mellett álló Szent Flórián szobor megkoszorúzásával emlékezett meg a tűzoltók napjáról az idén 135 éves Veszprém Megyei Jogú Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága.

Szent Flórián a 3. század második felében élt és a tűzmesterségek – tűzoltó, kovács, kéményseprő – védőszentje, megóv a tűzvésztől és az árvíztől.

Bővebben...
 
III. BODNÁR JÓZSEF EMLÉK HORGÁSZVERSENY PDF Nyomtatás E-mail
2010. május 16. vasárnap, 17:04

Horgász versenyAz idén 2010. május 01-jén került megrendezésre a kádártai bányatavon a III. Bodnár József emlék horgászversenyünk. A Kádártai Sporthorgász Egyesület támogatásával megvalósult Veszprém megyei tűzoltó kollégák és a tűzoltó szimpatizánsok részére szervezett versenyünkön közel 50 horgász, kísérőkkel együtt pedig hozzávetőleg 70 fő vett részt.

Bővebben...
 
„Együtt, egymás-közt, egymásért” PDF Nyomtatás E-mail
2009. november 22. vasárnap, 18:57

Ez  volt a mottója annak a nagy sikerű szakmai találkozónak, melyen a Dunán-túli megyékben, sőt Szeged Városában működő hivatásos önkormányzati tűzoltóságok parancsnokai és szakágvezetői vettek részt a közelmúltban.

Az október 5-28 között megrendezett továbbképzés megszervezésének megtisztelő feladatát tűzoltóságunk a hagyományteremtés szándékkal vállalta.

Bővebben...
 
Állománygyűlés nemzeti ünnepünk alkalmával PDF Nyomtatás E-mail
2009. augusztus 27. csütörtök, 20:33

Veszprém Megyei Jogú Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága 2009. augusztus 26-án az önkormányzati és civil szervezetek, vállalatok és magánszemélyek támogatással beszerzett tűzoltásvezetői gépjármű és a nemesvámosi MTD Hungária Kft. támogatásából egy Big Country gépjármű helyi átadásával egybekötött, az államalapítás tiszteletére megrendezett ünnepélyes állománygyűlést tartott.

Bővebben...
 
Tűzoltó családi nap – 2009. PDF Nyomtatás E-mail
2009. május 13. szerda, 22:40
„… szükség van a pihenésre, szükség van  arra, hogy a szolgálatból adódó stressz oldódjon, és erre a legjobb alkalom a család és a barátok körében, a szabadban eltöltött, szabályzatoktól és veszélytől mentes szórakozás”.
Ezen szavak kíséretében nyitotta meg május 3-án  Tűzoltóságunk  parancsnoka a veszprémi tűzoltók „Családi nap”-i  rendezvényét.  
A Betekints-völgyben összegyűlt több, mint 250 résztvevő  számára változatos programmal készültek a szervezők.
A délelőtt folyamán a szolgálati csoportok mérték össze  tudásukat  a –  Horváth Zoltán őrgy. által vezetett – küzdelemben.
Bővebben...
 
<< Első < Előző 1 2 Következő > Utolsó >>

1. oldal / 2

Szavazások

Volt már autóbaleseted?
 
Veszprém Megyei Jogú Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága, Powered by Joomla!; Joomla templates by SG web hosting